Ukrajnából külföldre csempészik a hadköteles korú férfiakat – több mint 600 házkutatást tartott a rendőrség
Az ukrán rendőrség szerint az embercsempészek több száz hadkötelesnek segítettek átkelni a határokon.
Az orosz elnök azt is mondta vasárnap éjjeli nyilatkozatában, hogy Moszkva mindent elkövet azért, hogy a harcokat tárgyalások váltsák fel Kelet-Ukrajnában.
Vlagyimir Putyin vasárnap éjjeli nyilatkozatában kijelentette: mindent meg kell tenni azért, hogy a nemzetközi szakértői csoport biztonságban dolgozhasson a malajziai gép katasztrófájának színhelyén. Éppen ezért Moszkva mindent elkövet annak érdekében, hogy Kelet-Ukrajnában a harcokat tárgyalások váltsák föl. Vagyis, hogy békés, diplomáciai fázisba léphessen Kijev és a szeparatisták konfliktusa.
Az amerikai külügyminiszter egy tévényilatkozatban azt mondta: Oroszországnak színt kell vallania. John Kerry szerint ugyanis tény, hogy a szakadárok vezetői között vannak oroszok, hogy a szakadárok orosz kiképzést és orosz fegyvereket kapnak. Vagyis Moszkvának minden befolyását latba kell vetnie, hogy a malajziai gép tragédiája valóban kivizsgálható legyen.